Tereplovaglás
a ló és lovas kapcsolatának igazi próbája amikor keresztülvágunk a nyílt terepen, és ugratunk, ha bármilyen természetes akadály elzárja az utunkat, illetve ha csoportosan vagy versenyen egy terepakadály-pályát lovagolunk.
A tereplovaglás talpraesettséget és jó erőnlétet kíván a lótól és a lovastól egyaránt,
a lótól pedig engedelmességet és bizalmat. A terepakadályok nem dőlnek le, nagyon gyakran a ló még csak nem is látja, hol fog földet érni, és nem tudja megítélni a víz mélységét, melybe esetleg bele kell ugrania. Ez korántsem a vakmerő vagy a meggondolatlan emberek sportja; ahhoz, hogy a partnerkapcsolat ne szenvedjen kárt, technikára, engedelmességre és bizalomra van szükség.
A jó tereplovaglás titka a ló egyensúlyban és ritmusban tartása mindenféle terepen. Amikor síkon vágtatunk két akadály között, könnyített ülésbe kell helyezkednünk; illetve ki kell emelkednünk a nyeregből, hogy a súlyunkat az alsó lábszárunkon keresztül a sarkunkra és a kengyelvasra helyezzük.
A ló egyensúlyban, és ritmusban tartásához a tereplovaglásnál ugyanúgy használjuk a lábak és a kezek kombinációját, mint amikor síkon lovagolunk.
Ehhez egészségesnek, és erősnek kell lennünk, mivel nem csak a súlyunkat kell kiemelnünk a nyeregből, hogy alátámasszuk, de továbbra is hatásosan kell használnunk lábszárunkat, hogy előre lovagoljunk, és így a ló egyensúlyban maradjon. Az akadály előtt tegyük ugyanazt, mint amit díjugratásnál tennénk-, ereszkedjünk a nyeregbe, zárjuk a kezünket és lábunkat annyira, hogy rendezzük a lovat, és hogy azonos ritmusban tartsuk, aztán hagyjuk, hogy kezünk az akadály felett a ló mozgását kövesse.
Tereplovaglás
Amikor emelkedőn vágtatunk, helyezzük súlypontunkat előrébb, hogy a ló hátulsó fele, amely felhajtja a dombra, szabad legyen.
Maradjunk könnyített ülésben, de hozzuk a vállainkat előrébb, hogy a súlyunkat elöl, tartsuk. Habár az emelkedő akadályai tiszteletet parancsolónak látszanak, a ló általában jól ugorja át, ha már aktívan használja hátulsó lábait. Az emelkedőn lévő akadály megközelítésekor kissé emeljük meg a vállunkat, és üljünk bele a nyeregbe. Ez a hatás a ló hátulsó lábait hajlítja és könnyíti az elülső felét. Így könnyedén fel tudja emelni az elejét az ugráshoz.
A lejtő akadályain nehezebb átjutni.
Ha a ló a domboldalon vágtat lefelé, sokkal valószínűbb, hogy a mellső lábaira támaszkodik, ami kibillenti az egyensúlyából, és általában rádől a szárra, a lovas kezétől várva a támogatást. Mivel az egész súlya az elülső felére esik, lehet, hogy nem tudja megemelni a vállait és a mellső lábait elég gyorsan és tisztán ahhoz, hogy átugorja az akadályt.
A terepen
előforduló eséseknek jó része a lejtőre helyezett akadályoknál történik. Egyszerűen azért, mert a lovas elmulasztja követni az aranyszabályt, hogy az egyensúlyt és a ritmust tartani kell. Tehát ha lejtőn lovagolunk, maradjunk a nyeregben ülve, súlyunk mélyen lent a sarkunkon, alsó lábszárunk kissé előrenyomva. Nem kell hátradőlnünk, hacsak nem egy különösen meredek lejtőn megyünk. Ne engedjük, hogy a ló lehúzza fejét és nyakát, mert így előrehúzhat bennünket a nyeregből, és az egész súlyunk, ahogy a lóé is, az elülső felére tevődik át.
Tartsuk a vállunkat kihúzva, lábunkkal és tartásunkkal hajtsuk a ló hátulsó lábait.
Tartsunk erősebb kontaktust az elülső résszel az egyensúly érdekében. Az akadály előtt jobban emeljük meg a vállunkat, hogy segítsünk a lónak tehermentesíteni az elülső felét. Teljes szabadságot biztosítsunk fejének és nyakának az akadály felett. Landoláskor tartsuk vissza a súlyunkat, tehát ne dőljünk a ló vállára. Vegyük fel a kontaktust, zárjuk a lábunkat, és állítsuk vissza a ló egyensúlyát és ritmusát.