Nemzeti Vágta októberben

Nemzeti vágta. Immár 13. alkalommal rendezik meg a Nemzeti Vágtát a Hősök terén.

A lovasok több magyarországi és egy határon túli helyszínen kvalifikálhatják magukat a versenyre.

A hagyományosan májusban kezdődő Vágta-szezon idén csak augusztus 15-én indulhat a korona-vírus miatt. A budapesti döntőre október 10-11-én kerül sor, remélhetőleg a megszokott lovas, népművészeti és gasztronómiai látványosságok kíséretében. Mind a vidéki, mint a budapesti szervezők folyamatosan tájékozódnak a jogszabályokról, és azon dolgoznak, hogy a követelményeknek eleget téve biztonságban tudják megrendezni a versenyeket.

A Nemzeti Vágtáról és az előfutamokról folyamatos, friss információ itt: www.vagta.hu.

Visszatekintés 2019-re

Nemzeti vagta 2019

A verseny történetében először sikerült két egymást követő évben ugyanannak a lovasnak nyernie a Nemzeti Vágta döntőjében.

A temerini Nagy Arnold a tavalyi évhez hasonlóan ismételten remekelt, Fantázia nyergében a végső hajrában magabiztos győzelmet aratott a 12. Nemzeti Vágtán.

Idén rendhagyó módon, szeptember helyett október 19. és 20. között rendezték meg a történelmi hangulatú, hagyományokra épülő lovasversenyt a Hősök terén.

Az őszi időpont ellenére a látogatóknak nyárias időjárásban volt részük, a versenyzők tömött lelátók előtt küzdhettek a győzelemért az emlékmű köré épített professzionális lovas pályán. A szoros elő-, illetve középfutamok után az 5 legkiválóbbnak bizonyult település lovasa jutott be a döntőbe, Baja, Kaposvár, Kecskemét, Temerin és Zirc színeiben.

Németh János Baja képviseletében és Nagy Arnold Temerinből fej fej mellett haladt

A rendkívül izgalmas három és fél körös versenytávú fináléban Németh János Baja képviseletében és Nagy Arnold Temerinből fej fej mellett haladt, végül a vajdasági lovas az utolsó körben megelőzte ellenfelét és ismét győzedelmeskedett a Nemzeti Vágtán.

A hétvégén számos más versenyszámban szurkolhattak az érdeklődők kedvenceiknek. A Nemzetközi Futamra 12 országból 6 nő és 6 férfi lovas érkezett, a megmérettetést a brit királyi testőrség lovasezredének a Household Cavalry-nak a lovasa, Liana Nicholas nyerte meg, a dobogó második fokára a cseh Agáta Čermáková állhatott fel, míg a harmadik helyezést Alina Wiesinger nyerte el.

A Kishuszár Vágta döntőjébe 6 település lovasa kvalifikálta magát sikeresen.

Az ifjú lovasok versenyében 10-16 év közöttiek indulhattak, a fiatalok pónilovakon vágtathattak a Hősök tere körül a másfél körös versenytávon. Vörös Tamara bravúros győzelmet aratott Csetény képviseletében, a dobogón a sorban őt követte Mórocz Mercédesz Orosházáról és Makoviczki Martin Újkígyósról. A négyes fogatok üldözéses versenyében igazi apa-fia párharcnak lehetett szemtanúja a közönség, Dobrovitz József elsőként ért a célba, őt követte fia, Ifj. Dobrovitz József, a harmadik helyezést a Tóth-Simon Sándor nyerte el.

A különlegességnek számító kocsitoló versenyen idén az Országos Mentőszolgálat csapata is hősiesen tolta a Milleniumi emlékmű körül a szekeret.

A megmérettetés döntőjébe a madari csapat is bekerült, de végül a kocsi csapat ért be első helyen.A magyar tradíciókra épülő lovas rendezvényen csikós és pusztaötös bemutatóval, történelmi lovas felvonulással és méneshajtással szórakoztatták a nagyérdeműt. Az Andrássy úton a Vágta korzón magyar gasztronómiai különlegességeket kóstolhattak a látogatók. A kétnapos rendezvényt ebben az évben a Szerencsejáték Zrt., valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatta.

 

Forrás: vagta.hu

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük