A magyar lóverseny naptár kialakulásának története

Nagyon népszerű a mai napig a lóverseny – például a szilveszteri lóverseny

Magyarországon a lóversenyzésnek elég komoly hagyományai vannak, sokan szokták például azt mondani, hogy a magyar az egy igazi lovasnemzet. Természetesen ez mára már tovatűnt, viszont például a lóverseny fogadás iránti szerelem továbbra is megmaradt a magyarokban, elég megnézni, hogy milyen érdeklődés kísér egy-egy versenyt a Kincsem Parkban vagy mekkora nézettsége van a Magyar Vágtának. A magyar lóverseny alapjait még Széchenyi István tette le sok-sok évvel ezelőtt valamikor a 19. században. De a lovak versenyeztetése Magyarországon ennél jóval régebbre tekintett vissza, hiszen a falvakban rendszeresen volt szilveszteri lóverseny és a lovak futtatásának helyet adó mezők környékén sok lóverseny utca is létrejött, amelyeket évtizedeken át így neveztek a helyiek.

Lovam-Lovasok.Hu

Ilyenkor azonban még nem volt specifikus lóverseny naptár, lóverseny közvetítés lehetőségéről pedig egészen a 20. század végéig nem is nagyon lehetett álmodni sem. Az első valódi magyar lóverseny 1827-ben zajlott, amelyen Széchenyi István egyik saját lova nyert. A pletykák szerint már ekkoriban is létezett lóverseny fogadás, bár a hivatalos keretek között zajló fogadás csak sokkal később kezdődhetett el.

Aztán ahogy teltek-múltak az évek, egyre jobban beindult Magyarországon is a magyar lóverseny világa, bár azért tegyük hozzá, hogy az elejétől kezdve mostanáig nagyjából mindig Budapest központtal zajlottak az események, a futtatásoknak helyet adó pálya eredetileg lóverseny utca volt sokak számára.

1925-től mondhatjuk azt, hogy a jelenlegi Kincsem Park lett a helyszíne a galoppversenyeknek, bár tegyük hozzá, hogy már a végleges helyszín meghatározása előtt is komoly lóverseny naptár volt minden évre, a szilveszteri lóverseny pedig mindig is komoly fénypontja volt a társasági életnek. A lóversenyek fogadása egyébként a lóverseny közvetítés létrejöttével lendült meg igazán, de ez már jóval későbbi történet.

Szakértőnk Aladar Kollar szerint a lóversenyek nagyon sokáig, mondhatni néhány évtizeddel ezelőttig nem csak sporteseménynek vagy fogadási lehetőségnek, de egyfajta társadalmi találkozóhelynek is számítottak, ahol a

  • Nemesek
  • Politikusok
  • és arisztokraták is tiszteletüket tették,
  • sőt, ők saját lovaikat is versenyeztették.

 

Mára kicsit megváltozott ez a helyzet, de a Kincsem című film sikere mutatja, hogy még mindig nagyon komoly igény van Magyarországon a lóversenyekre és a körülötte kialakult varázslatos hangulatra.

A lóverseny fogadás lehetőségei

Ma már egy állami tulajdonú cég szervezi az összes versenyt és kapcsolódóan a fogadási rendszert is. A technológiai fejlődésnek köszönhetően interneten keresztül nézhető az összes verseny és a fogadásokat is intézhetjük online, bár sokan még a mai napig azt részesítik előnyben, hogy kilátogatnak a versenypályára és élőben szurkolnak. Globálisan nézve pedig a sportfogadás világának létrejötte is a lóversenynek köszönhető, hiszen már sok ezer évvel ezelőtt rendeztek ilyen versenyeket és már akkor lehetett rájuk fogadni.

Lovam-Lovasok.Hu

Azt azért tegyük hozzá, hogy az elmúlt időszakban sokat veszített népszerűségéből a fogadók és egyáltalán a szurkolók körében is a magyar lóversenysport, sőt talán globálisan is, de ettől független vannak régiók és kontinensek, amelyeken a mai napig nagyon népszerű sportról van szó. Viszont ha jó fogadók akarunk lenni és még esetleg profitot is szeretnénk lóversenyekből szerezni, akkor bizonyos stratégiákat mindenképpen használnunk kell.

Az első és leggyakoribb hiba, amit egy kezdő, de sokszor még egy tapasztaltabb magyar lóversenyfogadó is elkövet, hogy megérzések alapján fogad a befutóra, vagy szimplán azért mert tetszik neki egy adott ló neve. Nagyon fontos, hogy meg kell nézni a lovak statisztikáit, milyen versenyeik voltak a korábbi időszakban, milyen zsoké hajtja őket és így tovább. Mert mint a labdarúgás esetén, itt is nagyon számít a korábbi teljesítmény és statisztika, tehát érdemes összehasonlítani korábbi versenyeket és lefutott távokat.

Felejtsük el azt, hogy csak a favoritra repülünk rá, sokan már nem is fogadnak csak egy győztesre, inkább arra fogadnak, hogy egy adott ló bekerül-e a legjobb kettőbe, háromba. Mert a labdarúgásnál vagy kosárlabdánál is jóval kiszámíthatatlanabb a lóversenyek fogadása. Gondoljunk bele, egy komoly verseny esetén a Kincsem Parkban mennyi hirtelen változás történhet. Azt azért statisztikailag elmondható, hogy a futamok majdnem 30%-ában nyerni tudnak az esélyesek, de azért ez kevés ahhoz, hogy hosszútávú profitunk legyen.

De ha ilyenben gondolkodunk, akkor is mindenképpen fókuszáljunk a nagy versenyekre, nagy tornákra, mert azoknál jóval nagyobb szorzókat érhetünk el, nem érdemes egy véletlenszerűen kiválasztott eseményre csak úgy rábökni. Mert ugye a magyar lóversenyfogadást szervező állami cég nemrégiben szerződést kötött több ország szövetségével, így már nem csak magyar versenyekre fogadhatunk a hivatalos lovi oldalán, de fogadhatunk számtalan külföldi eseményre is. És ezeknél azért még nagyobb kockázatot vállalunk, ha csak rárepülünk egy favoritra.

A fogadási mód Magyarországon

A magyar lóversenyfogadással kapcsolatban mindenképpen el kell mondani, hogy totalizatőr típusú fogadási rendszer érhető el. Ez nem olyan, mint amit egy online szerencsejátékos platform esetén megszokhattunk, ahol kvázi a bukméker ellen játszunk. Mert ha nyerünk, akkor kapunk egy bizonyos összeget a szorzó függvényében, ha veszítünk, mindent veszítünk. Ezzel szemben Magyarországon a lóversenyfogadás totalizatőr, azaz nem a bukméker, hanem egymás ellen játszunk.

Kvázi mindenki fogadásából levonásra kerül egy összeg, amit jutalékként a szervező eltesz magának, a többi pénz egy alapba kerül, amit aztán a nyertesek között értelemszerűen szét fognak osztani. Így egy nagyobb tornán nagyobb nyeremény érhető el, mint egy kisebben. Ugyanígy, ha nem egy esélyes, hanem egy esélytelenebb ló nyer, akkor azon kevesek közé tartozunk, akik nyereményhez juthatnak, pontosan úgy, mint az ötöslottó esetén. Fontos még, hogy a magyar lóversenyfogadásban vannak jackpotok is, amelyeket mindenképpen kiosztanak bizonyos feltételek teljesítése, elérése esetén.

 

Lovam-Lovasok.Hu