A ló patkolása
A pata, a ló 5 éves korára éri el a teljes fejlettségét. Ép, szabályos és egészséges a pata akkor, ha nem érzékeny vagy melegebb, mint a másik, ha a sarok támaszok nincsenek megszakítva, barázdáiban nincs rothadás, ha a mellső pata a talp felől nézve kerekded, a hátsó pedig szív alakú. Ilyen az (örökléstől eltekintve) a jól ápolt és okkal vasalt pata, de erre is még más körülmény is befolyást gyakorolhat.
A száraz hegyvidéken élő lovak patái például magas, keskeny, kemény szaruval van borítva, míg a lapályokon élőké terült, lapos, porhanyós patájúak.
Döntő befolyást a patára az ápolás és vasalás gyakorol. Ez a két variáció ahányat helyre hoz, annyit el is tud rontani. A pata ápolása a tisztításában, megfaragásában és megkenésében áll. Ezek után a patkolást ameddig csak lehet kerülni kell.
A pata tisztán tartásáról a bőrápolásnál már említettük a patazsírral való bekenést.
A ló vasalatlan patáját szükséges néha megfaragni, feltéve, hogy ha nem kopik annyi, amennyit nő, vagy nem olyan szabályosan kopik, mint ahogy kellene. A faragásnál is figyelni kell arra, hogy ne túl keveset vagy túl sokat faragjon le a kovács. Tartózkodni kell a sarktámaszok átmetszésétől, a nyír és a talp gyengítésétől. Ami a szaruanyag lágyítását illeti, egészséges, ép patánál a fellágyító szerek, csak ideig-óráig tartanak és utána a szaru keményebb lesz. A patazsírral bekent, jól ápolt patának lágyításra nincs szüksége.
Egészen más, ha a patát pl. nedves anyaggal, nedves fűrészporral azért kenjük be, hogy szaruja fellágyuljon és könnyebben lehessen faragni, vagy azért alkalmazzuk, hogy a pata gyulladását mérsékeljük.
A mindenféle pata kenőcsök csak akkor használnak, mikor már fellágyult és erre a szárazra törült pata szarujába a zsiradék beszívja magát. Mikor a lovas pata festést akar, hogy tetszetősebb legyen, elég egy közönséges, olcsó fénymázt használni, vagyis a patát, mint csizmát kifényesíteni.
A patkolás
A patkolás a paták ápolásáról szól. Ez a szükséges rossz, amit el is lehet rontani. A ló patájának megfaragása és megvasalása nem egyszerű feladat pláne akkor, ha nem szabályos vagy éppen beteg patával van dolga a szakembernek. A ló, ha már csikó korában hozzá van szoktatva, hogy tartsa a lábát ezzel később nem lesz gond. Viszont a csikókat nem patkolják. Amelyik ló jól viseli a patkolást, ahhoz segítség nem kell. A patkolókovács a pata hordozó szélét hántja le körbe és annyira, amennyire azt a patának nagysága és alkata megkívánja. A talpról és a nyírról pedig legfeljebb az elhalt és félig már különben is levált szarurészeket távolítja el. Óvakodva a nyírnak lefaragásától.
Az egyenletes, sima felületűvé faragott hordozó szélt nem a kész patkóhoz mérik, hanem fordítva.
Inkább a patkón igazítanak tízszer, mint hogy a már megfaragott patát tovább farigcsálná vagy éppen tüzes vassal égetné. Ami a patkót illeti, annak meg kell felelnie a pata alakjának, vastagságra, szélességre, nagyságra. A rendes patkónak a talpra, nyírra, sarokra nyomást gyakorolni nem szabad. Lyukainak úgy kell elkészülniük, hogy megnyílni ne tudjanak. A szögek száma minél kevesebb, annál jobb, feltéve, hogy a patkó jó van rögzítve. Amiből a patkó és a szög készül minél lágyabb, annál alkalmasabb. Mielőtt a pata kifaragásához neki állnak és a patkó készítéséhez, megnézi a ló járásmódját, végtagjai állását és hogy milyen irányba kopik jobban a patkó.
Évszakhoz is igazítják.
Télen pl. sarkos és körmös patkókat használnak, gyakran hó kivetőt is raknak a patkó alá. Ez egy szilikonos, gumis anyag, ami megakadályozza a hó megtapadását a patán. A cifrább összetettebb patkóknak néha semmi értelme és még káros is lehet. Hogy mikor cserélik a patkókat, az attól függ mennyire nőt meg a pata hosszúságban és mennyire kopott meg a patkó. A munkába fogott lovaknál általában 3-4 hét, míg a többinél elég 6-8 hetente újra vasaltatni.
Érdekesség (Wikipédia)
A nomád magyarok a honfoglalás után ismerkedtek meg a patkóval. A honfoglalás kori régészeti leletekben a kengyel és a zabla megtalálható, de a lópatkó hiányzik. A lópatkó nem a nomád lovasnépek találmánya, hanem a keltáké. A szláv eredetű magyar patkó szó 1342-től használatos. A köves utak kiépítése előtt nem terjedt el a lovak patáinak “vasalása”. A vasalatlan (patkó nélküli) ló azonban a kiépített utakon könnyen ferdére koptatta a patáját.