A ló és lovas ugró -képességének fejlesztése

A ló és lovas.

Hasonlóan ahhoz, mint amikor lovagolni tanulunk, itt is nagyobb figyelmet kell fordítanunk saját tartásunkra és egyensúlyunkra, mint a ló mozgására. Amikor ugratni tanulunk, először az egyensúlyozás és a ritmikus megközelítés” művészetét” kell elsajátítanunk, és nem azzal kell törődnünk, hogy a ló ugróképességét fejlesszük. Ugrás loval

Az ugrógimnasztika mindkét esetben segít az akadálysorok átugratása lehetővé teszi, hogy fejlesszük a saját egyensúly-érzékiinket és a testtartásunkat és használhatjuk arra is, hogy az akadály felett fejlesszük a ló fürgeséget és tehetségét. Néhány ló természeténél fogva óvatosabb ugró; néhány ló hajlamos arra, hogy hosszan és laposan ugorjon, megint mások kis távolságra, de nagyon magasat ugranak, Az ugrógimnasztika gyakorlatai mindegyik esetben fokozzák a ló teljesítőképességét. Ugrás loval

AZ UGRÓGIMNASZTIKA ÉS AZ UGRATÁS TÁVOLSÁGAI

Amikor az akadálysorokat először vezetjük be, a távolság a lóhoz igazodik. Ha a ló már belejött a feladatba, a távolságokat módosíthatjuk nyújthatjuk vagy lerövidíthetjük, hogy a ló technikáját fejlesszük. Tehát egy olyan lónál, amely hajlamos hosszan és laposan ugrani, a távolságot fokozatosan csökkenthetjük. Összeszedettebb és erőteljesebb legyen, míg annál a lónál, amely nagyon röviden vágtázik, nagyobb távolsággal ösztökéljük, hogy kicsit kinyúljon.

Lehet, hogy csodálkozunk, miért kell változtatni azon, amit a ló természetesen csinál.

Ennek az az oka, hogy a verseny világban a díjugrató és a terepakadályok adott méretben épülnek, és adott távolságban vannak elhelyezve. A pálya tervezőjének olyan akadályokat kell építenie, amelyeket a különböző méretű és fajtájú lovak, biztonságosan át tudnak ugrani, tehát egy átlagtávolságot kell találnia, és az akadályokat aszerint építeni fel.

Extra helyet kell hagyni az akadály előtti útszakasznak.

Például egy átlagméretű pálya megtervezése azon az előfeltételezésen alapul, hogy a ló minden vágtaugrással 3,65 m-t tesz meg. Extra helyet kell hagyni az akadály előtti útszakasznak. A ló elrugaszkodik, és ugyancsak nagyobb távolságot kell mérni az akadály túloldalán, ahol a ló landol. A hozzátevőleges számítás egy vágtaugrásnak 3,65 m, plusz 1,9 m az elugrásnak, és 1,9 m az érkezéshez. Ha a pályatervező a két akadály között egy vágtaugrást akar a lónak kiszabni, akkor 7,35 m-re helyezi a két akadályt egymástól.

Ha két vágtaugrásra rögzíti az akadályt, 11 m-es távolságra helyezi plusz 1,9 m-t hagy a landoláshoz az első kerítésen túl, és 1,9 m-t a második kerítés megugrásához.

Ha a lovunk a pályatervező szándéka szerint ugyanehhez a vágtaugrásszámhoz igazodik, akkor számításai alapján végig kell tudnia menni a pályán. Egyes versenyeken a pályatervező beletehet egy extra hosszú vagy egy extra rövid távolságot a vizsgázó lovasok képességeihez igazítva azt. Elképzelhető, hogy néhány lovas összeszedi a lovát, és három vágtaugrásra állítja; mások esetleg kettőre szorítják

Lovam-Lovasok.Hu

AZ AKADÁLYSOROK TÁVOLSÁGA

Általános irányadónak a következő távolságokat használhatjuk az akadály sornál:

Egy távolság (ahol a ló nem tesz egyetlen vágtaugrást sem a két akadály között, hanem landol, és azonnal újra ugrik)ügetésből 2,75 – 3,65 m
kenterből 3,65 4 m
Egyes vágtaugrás távolsága közelítéskor ügetésből 5,5 m
Egyes vágtaugrás távolsága közelítéskor kenterből 5,5 – 7,35 m

Ugrás lov

A ló és lovas