A Falabella

A Falabella

Világ legkisebb lófajtája, magassága ritkán haladja meg a 78 centimétert. Ritka fajta, csak néhány ezer személy birtokolja az egész világon. Méreteit figyelembe véve még csak nem is póni, hanem miniatűr ló. Akár 30 évig is él.

Története

A Falabella egy dél-amerikai eredetű törpe ló, amelyet valójában nem lehet fajtába sorolni. Eredete a spanyol hódításokig vezethető vissza. A falabella olyan, mint egy melegvérű ló kicsinyített mása. Vagyis nem póni, hanem törpeló, amelynek pontos eredetét homály fedi. Argentínából származik, ahol a Falabella család vette kezébe a tenyésztésüket, de a fajta kialakításának titkára sosem derült fény. Feltételezések szerint a kiinduló állományt a helyi criollo fajta adta, és e törpe változat egy kisebb ménesből alakult ki, és a szoros beltenyésztés eredményeként vált egészen kicsivé. Más vélemények szerint a különféle pónik, valamint arab lovak adták a nemesítés alapját. A falabella a legdrágább lovak közé tartozik a világon, és minél kisebb, annál drágább. Általában 86 cm-nél nem magasabb, de alig 50 cm-es is akad közöttük. Lovaglásra nemigen használhatók, legfeljebb mini kocsi elé szokták őket befogni, mert törékeny termetük ellenére 30 kg-ot is képesek elhúzni.
A legkisebb lovat Little Pumpkin, falabella mén . Súlya mindössze 9 kg volt. 1973-ban született. A világ legkisebb lófajtája. Elragadó hobbiállat, roppant értelmes és barátságos jószág.

Lovam-Lovasok.Hu

Megjelenése

A falabella lovak végtagjai finomak, és kifogástalan vonalúak. Két csigolyával, és két bordával kevesebb van csontvázukban, mint a normál lovakéban és pónikéban. Kis fej, széles homlok jellemző rájuk, a fülek kicsit hosszabbak, mint a shetlandi pónié. A lapocka meredek, a hát és a hátulsó láb jól formált. A puha végtagokban kevés a csontozat, és az elülső lábak kissé X állásúak, a hátulsók gyakran gacsosak, a paták meredekek. A sörény és a farok nagyon telt. Minden szín megtalálható, a foltosak, és az appaloosa is. Marmagassága általában a 78 cm-t nem haladja meg. A csikók nagyon kicsik, a felnőtt magasságot 2 éves korra érik el.A falabella törékeny termete miatt főként hobbiállatként és remek társként terjedt el. Egyes egyedek akár szobatisztaságra is megtaníthatóak, így remek bentlakásos társ lehet. Gyakran hosszú életű, jó tartás mellett akár 40-45 évig is élhet.

Lovam-Lovasok.Hu

Videók:



Forrás: Wikipédia , Youtube