A csikó első fél éve

A csikó első fél éve. 

A csikó egyedfejlődése a megtermékenyüléssel kezdődik és az embrionális szakasz a vemhességi idő leteltével, a kanca ellésével ér véget. A második, posztembrionális szakasz a kiscsikó születésével kezdődik és az utolsó szegletfog váltásáig (5 év) tart. A kiscsikó életének első hat hónapjában eléri a kifejlettkori marmagasságának és szárkörméretének 70-75, testtömegének 40-45 %-át.

A csikó első fél éve 2

A csikó első fél éve

Első hónapok

Ha a lótartó abban a helyzetben van, hogy kancáját a legelőn tarthatja dolgoztatás nélkül az a legjobb neki is és kis csikójának. Ellenkező esetben, ha a lovat dolgoztatjuk, kíméletesen kell vele báni míg szoptat, főleg, ha a kiscsikó vele van. Alkalmat kell arra biztosítani, hogy picinyét napi 4-5 alkalommal megszoptassa.

Ha a csikó nincs a „dolgozó” anyja mellett,

akkor meg arra legyen gondunk, hogy a szellős és világos, istállóban (ha lehet más társakkal együtt) picit tudjon mozogni, egy tágasabb karámban, boxban, és ilyenkor is intézzük úgy, hogy anyja 4-5 alkalommal megtudja etetni. Kezdetben hosszabb időre amúgy se jó ötlet őket elválasztani. Az egymástól való távollét mindkettőjüket nyugtalanná teszi. Szintén káros, a hosszabb távollét az etetésre, így sokkal gyorsabban és mohóbban eszik a csikó. Hogy ezt megakadályozzuk célszerű 2-3 órai sűrűséggel anyjához engedni, és arra is figyelni, hogy a kanca ne nagyon felhevülve, izzadva, jöjjön az etetésre. A már ellett kanca etetésére még mindig figyelni kell, mert még szoptat. Pláne, ha még dolgozik is.

Hideg zimankós időben kivinni a csikót nem jó,

A csikó első éve

A csikó első fél éve

különösen a kora tavaszi nedves hideg ártalmas rájuk. A csikó első kiengedését kísérjük figyelemmel, elővigyázattal és csak anyja társaságába engedjük ki legelőre, kifutóra, és ha lehet kutyák ne nyugtalanítsák. A csikó szeret ugrándozni, ezért, figyeljünk arra, hogy mindenféle gazdálkodási eszközt ne hagyjunk ott vagy olyan dolgot, amiben megsérülhet. A 2-3 hetes csikó már kóstolgat a legelőn vagy az anyja lehulló takarmányából. Rakjunk anyja mellé vagy akár egy kis rekeszbe külön a picinek apró, finom szálú szénát, zúzott vagy egész zabot és egy nyalósó is legyen bekészítve neki. Ez mind segítség, hogy az elválasztás megkönnyüljön.

Ha a kanca beteg vagy elpusztul

Előfordulhat az is, hogy a kanca beteg és nem szoptathat, vagy hogy az anya elpusztul és a kiscsikó árván marad. Ha módunk van rá adjuk egy másik kanca mellé, hogy megszoptassa a kiscsikót. Ebben a helyzetben ez a legjobb megoldás. Akinek nincs erre lehetősége, csak a legvégső esetben adja a tehéntejet, hiszen összetételük nem ugyanaz és egyszerű hígítással alkalmassá tenni nem lehet. A tehéntej egyharmad részét vízzel szokták hígítani és egy kicsit megédesítik és úgy kínálják neki. Az ilyen mesterséges szoptatáshoz többféle készülék és mód vehető igénybe, elkezdve a szopókával ellátott vödörtől a mesterséges emlőig.

Azonban legkevesebb időt igénybe vevő és célszerű eljárás a csikót a tej egyszerű megivására rászoktatni,

melyet lehetőleg tőgymelegen adjunk. Ne méregessük a kiscsikó súlyát, hanem inkább annyit adjunk neki amennyit önként megeszik. Ebben a helyzetben értelemszerű, hogy még szükségesebb mielőbb rákapatni az abrakra és a szálas takarmányra. A mesterséges módon nevelt ló is lehet jó ló, de ritkán lesz olyan ló, mint a természetesen felneveltből.

Tejpótlók és tejporok

 

Lehet olyan helyzet, mikor hirtelen kell valami táplálékhoz juttatnunk a csikót. Ilyen elsősegély lehet a tehéntej, bár túl kicsi a cukortartalma. Ezen úgy segíthetünk, ha a pl.: 2 %-os tehéntejhez literenként 2 kis kanál mézet adunk literenként. A legideálisabb megoldást a kecsketej jelenti, mert összetétele a legközelebb áll a ló tejéhez – de nehezebb hozzájutni, és drágább is.

Tejporok

A kereskedelmi forgalomban számos tejpor kapható, melyek alkalmasak a kiscsikó táplálására. A legtöbb csikónak a széklete lazább lesz tápszeres etetés megkezdésekor – ez a probléma azonban idővel magától megoldódik. Amennyiben hasmenést tapasztalunk, a tápszer hígítása jelentheti a megoldást. Esetenként előfordulhat, hogy a kiscsikó felfújódik, ilyenkor azonnal hagyjunk fel a tápszer etetésével, és forduljunk állatorvoshoz. Ugyanígy járjunk el egyéb tünetek (kólika, levertség, láz) jelentkezése esetén.

A csikó leválasztása

Az elválasztás lehet hirtelen (drasztikus) és fokozatos. Ménesi tartásban általában a hirtelen (a csikókat egyszerre elkülönítik a kancáktól), fogatolt és kisüzemi tartásban a fokozatos elválasztás (a kanca egyre hosszabb időt tölt távol a csikójától) terjedt el. Ha a kiscsikó megfelelően fejlett és elegendő takarmányt vesz fel, bármelyik módszerrel törésmentesen elválasztható. Hagyományosan a választással egyidőben (ősszel) került sor a csikók tartós megjelölésére, amelyet a törzsállományokban a nyeregtájékon, köztenyésztésben a nyakoldalon tüzes vassal a bőrbe bélyegezve végeztek. Ma már nálunk is terjed az Unióban elfogadott chip-pel történő megjelölés, illetve azonosítás, de hagyományos fajtáink esetében a bélyegzést is elvégzik, mely a későbbiekben a ló „márkajeleként” szolgál.

A csikó első éve 3

A csikó első fél éve

Ha a kanca ismét vemhes lesz

a szoptatási időtartamot túl hosszúra nyújtani nem jó, mert azt az anya és méhében lévő új magzat megsínyli. Azt előírni nem lehet, hogy mennyi ideig szoptasson egy ló. Féléven túl felesleges, viszont 3 hónapnál kevesebb ideig pedig nem előnyös. A nagyobb takarmányt elfogyasztó csikó, amit meg is tud emészteni 3-4 hónapos korában elválasztható az anyjától. Egy nap 4-5 rendes etetési időt kell kitűzni. A ló hasznára csak az a takarmány van, amit meg is tud emészteni.

A csikó első éve 4

A csikó első fél éve 


Kérdésed van a témával kapcsolatban (A csikó első fél éve)? Szeretnéd megosztani saját tapasztalataidat?

Csatlakozz lovas klubunkhoz.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük